A figyelemzavarral, autizmussal vagy magatartászavarral élő gyermekek nevelése különösen nehéz. Sokkal több időt, energiát és rugalmasságot igényel, mint egészséges, neurotipikus gyermekek felnevelése. Beszéljünk most három egyszerű szülői stratégiáról, amelyek nagymértékben megkönnyíthetik a mindennapokat! Olyanok ezek a stratégiák, mint azonnal oldódó pezsgőtabletták a baj idején, melyek azonnal kifejtik hatásukat. De Önnek kell a pohárba dobnia őket!
1. Fogadja el gyermeke érzelmeit és mutasson empátiát!
A leghasznosabb stratégia az, hogy érdeklődés és empátia kimutatásával érvényesítse gyermeke gondolatait és érzéseit. A gyerekek is érző lények. Az érzéseik akkor is számítanak, ha a helyzethez vagy az életkorukhoz képest nem megfelelő módon reagálnak bizonyos dolgokra. A gondolataik és érzéseik lekicsinylése vagy elutasítása azt az érzést kelti bennük, hogy az ötleteik és problémáik nem számítanak – mintha ők maguk nem számítanának. Gondolataik és érzéseik elfogadásával viszont azt érzik, hogy megértik és szeretik őket. És ez a fő cél!
Jeffery Bernstein PhD, a ’Ten Days to a Less Defiant Child’ című könyv szerzője szerint: „Gyermekünk megértése legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint a szeretet. Ellentétben azzal, amit sok frusztrált szülő gondol – az érzések elfogadása nem jelenti a rossz döntések elnézését vagy a dacos viselkedés engedését. Gyermekünk elfogadása mély empátiát közvetít.”
A gyermek érzéseinek validálásával vagyis elfogadásával és felcímkézésével elismerjük, hogy az érzelmei az ő nézőpontjából – az ADHD/ASD szemüvegén keresztül – érthetőek. Elismerjük, hogy az érzései valósak és igazak rá nézve.
A gyermek érzéseinek elfogadásának számos módja van. Hasznos elfogadó mondatok közé tartoznak a következők:
„Tudom, hogy nehéz várni…”.
„Ez biztosan fájt…”
„Nehéz, amikor nem megy olyan jól, mint szeretted volna…”.
„Rossz érzés veszíteni…”
„Mindannyian dühösek vagyunk, amikor…”
„Látom, hogy úgy érzed…”
„Ez nagyon idegesítő tud lenni…”
„Én is ugyanígy érzek, amikor…”
„Fogadok, hogy szomorú vagy, mert…”
„Tudom, mire gondolsz…”
A fentiek segítségével éreztetheti gyermekével, hogy megérti őt. Érzelmi tudatosságot és szabályozási stratégiákat taníthat azáltal, hogy megbeszélik a gyermek érzéseit. Az érzelmi megerősítés elősegíti a megfelelő érzelmi fejlődést és szabályozást, olyan készségeket, amelyekhez az autizmussal vagy ADHD-val élő gyerekeknek mindenképpen segítségre van szükségük.
Természetesen nemcsak a szülők feladata, hogy érvényesítsék és elfogadják gyermekeik gondolatait és érzéseit. A tanárok is fontos szerepet játszhatnak ezen a területen. A tanuló küzdelmeinek elismerése is megerősítő lehet, ha pozitív módon történik.
2. Kérdezze meg, hogy hogyan segíthetek?
Bár a figyelemhiányos hiperaktivitás zavarra nincs csodaszer, van egy mondat, amely nagyon gyakran tud segíteni nehéz helyzetekben. Ez annyira erőteljes, hogy „varázsmondatnak” is hívhatjuk.
„Miben segíthetek neked?” Frusztrált a gyermeke? Feltétlenül kérdezze meg tőle, hogy „Hogyan segíthetek neked?” Gyermeke levert vagy szomorú? Mondja neki, hogy „Hogyan segíthetek neked?”
Dühös a gyermeke? Mondja neki, hogy „Hogyan segíthetek neked?” A gyermeke szorong? Kérdezze meg tőle, hogy „Hogyan segíthetek neked?” Gyermeke a házi feladattal küszködik? Mondja: „Hogyan segíthetek neked?” Egyszerűnek és intuitívnak tűnik, de a küzdelmek közepette ritkán gondolunk erre az egyszerű mondatra.
A „Hogyan segíthetek neked?” kérdés jól illeszkedik az első tipphez: érvényesítse a gyermeke érzéseit és mutasson empátiát! Az érvényesítés és az empátia messze a legerősebb szülői eszközök, de nem használjuk őket elégszer. Ez a varázsmondat azt mutatja, hogy elhiszi, hogy a gyermeke küzd. Azt is megmutatja a gyermekének, hogy törődik a küzdelmével és azzal, amin keresztülmegy. És finoman azt is közvetíti, hogy ott van neki, amikor szüksége van Önre (nagyszerű üzenet akkor is, amikor a gyermekek tizenévesek, és azt szeretnénk, hogy beszéljenek velünk).
A házi feladattal való küzdelem során ahelyett, hogy azt mondaná: „Csak csináld már meg! Nem értem, miért nem tudod egyszerűen megcsinálni”, mondja: „Hogyan segíthetek neked?”. Szánjon egy percet arra, hogy elképzeli, milyen reakciót váltana ki Önből ez a két kérdés. Egészen más, nem igaz?
Ha gyermekének dühkitörése van, az első gondolata lehet, hogy azt mondja: „Tedd túl magad rajta, és viselkedj a korodnak megfelelően”. Ehelyett mondhatná ezt is: „Hogyan segíthetek?”. Mindannyian tudjuk, hogy a reakciók mindkettőre nagyon-nagyon különbözőek lennének. Az első rámutat a gyengeségeire, és csak olaj lesz a parázsló tűzre. Az utóbbi gondoskodást és együttérzést közvetít, és valószínűleg eloszlatja a dühöt.
Vajon minden helyzetben működik a varázsmondat? Nem, természetesen nem.
Megoldja-e a varázsmondat az alapproblémát (például, hogy meg kell csinálni a házi feladatot)? Nem. Az alapprobléma még mindig ott van. De ezzel a mondattal lecsillapodhatnak a kedélyek, így könnyebb foglalkozni a mögöttes problémával.
Ne idegeskedjen, ha a gyermeke válasza a „Hogyan segíthetek?” kérdésre nem produktív. Lehet, hogy azt mondja: „Nem tudsz segíteni!”, vagy azt mondja: „Azzal, hogy békén hagysz!”, vagy bármilyen más, nem éppen ideális választ adhat a kérdésre.
A lényeg nem feltétlenül az, hogy beszélgetésbe elegyedjünk a problémáról, bár az lenne a hab a tortán. A lényeg inkább az, hogy érvényesítsük az érzéseit, eloszlassuk az érzelmi zűrzavart, és megmutassuk a gyermekünknek, hogy támogatjuk. A közös beszélgetés, amely segít megoldani a problémát, később jöhet, amikor már mindenki megnyugodott.
Ha a gyermeke azt mondja, hogy segíthet, ha egyedül hagyja, akkor hagyja egyedül egy kicsit (ha ez biztonságos). Mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy időnként egyedül maradjunk.
Kérdezze meg, hogyan tud segíteni, majd hallgassa meg, igazán hallgassa meg a gyermeke igényeit!
3. Maradjon nyugodt! Ön legyen a termosztát, ne a hőmérő!
Újra elmondjuk: explozív, hiperaktív vagy magatartászavarral élő gyerekeket nevelni igazán nehéz. Néha úgy tűnik, hogy azzal az adottsággal születtek, hogy még a legbékésebb embereket is frusztrációra késztessék. Nem ez a szándékuk, ne feledje! Távolról sem az, sőt! De ettől függetlenül a veleszületett viselkedésük mindenkit frusztrálhat a környezetükben, különösen a szüleiket.
Amint elfogadja, hogy autizmussal vagy figyelemzavarral élő gyermeke viselkedése nem szándékos és nem is lustaságról van szó, máris könnyebben tudja megőrizni nyugalmát. Ön a szülő, a vezető, aki inkább a példával, mintsem parancsokkal vezet.
Ha dühös vagy bosszús, az csak fokozza a gyermeke viselkedését. Semmi produktív nem származhat a titánok összecsapásából a saját nappalijában. Ismételje utánam: „Semmi”. Ehelyett mindenki dühösen és frusztráltan távozik, a gyermeke meg nem értettnek és levertnek érzi magát, és az a probléma, ami az egészet elindította, nem oldódott meg.
Egy ADHD-val élő gyermek szülője mesélte: a diagnózis felállítása után hamar azon kapta magát, hogy minden nap többször is „Miért nem tudsz csak …” kijelentéseket kiabál a fiának, Bálintnak.
„Miért nem tudsz egyszerűen csak figyelni, amikor először mondok valamit?”.
„Miért nem tudsz egyszerűen csak beállni a sorba anélkül, hogy ugrálnál?”
„Miért nem tudsz megnyugodni öt percre?”
„Miért nem tudsz csak túl lenni a házimunkán és továbblépni?”
Nos, azért nem tudja „csak” megtenni ezeket a dolgokat, mert a genetika és a környezet összeütközött, és olyan agyat hozott létre, amely egyszerűen nem erre van kitalálva. Amint ezt felismerte és elfogadta a szülő, el tudta kezdeni az utat a nyugodt és pozitív szülői viselkedés felé.
A nyugalom megőrzése a heves, frusztráló szülői pillanatokban egy tanult készség. Gyakorlatot és időt igényel. Sok-sok hónapba telhet, mire megtanuljuk, hogy érzelmileg távolságtartók maradjunk egy-egy kirohanás során, és ne vegyük magunkra a gyermekünk viselkedését és kijelentéseit. Még akkor sem, amikor gyermekünk a bolt közepén kiabálja: „Nem szeretsz engem! Utállak! Soha többé nem foglak szeretni!”. Persze, ösztönösen aggódunk amiatt, hogy mit gondolnak rólunk és a nevelésünkről az emberek. Az ösztönös reakció az, hogy komoly, szigorú szavakkal fenyegessük meg gyermekünket, hogy engedelmeskedjen. Ezeknek az ösztönöknek a követése minden alkalommal visszafelé sül el, csak felszítja lángokat és fokozza a helyzetet. A nyugalom megőrzése mindig jobban működik.
Hagyja ki a vitákból az érzelmeket! Nyugodt hangnemben közölje a tényeket. Gyermeke viselkedése lehet, hogy kihozza a sodrából, de próbáljon meg nyugodt maradni és együtt dolgozni a gyermekével, hogy olyan kompromisszumot vagy megoldást találjon, amely mindenkinek megfelel. Ezzel megfelelő érzelemszabályozást és szociális készségeket is modellez.
Legyen a termosztát, ne a hőmérő: a termosztát az ideális hőmérséklet beállításán dolgozik, a hőmérő csak a hőmérsékletet mutatja, de nem segít a beállításában.
Térjünk vissza a második stratégiában áttekintett házi feladattal kapcsolatos küzdelem példájára:
Házi feladattal kapcsolatos veszekedés közben ahelyett, hogy azt mondanánk: „Csak csináld már meg! Nem értem, miért nem tudod egyszerűen megcsinálni”, mondja azt: „Hogyan segíthetek neked?”.
A „Csak csináld már meg” egyszerűen csak a hőmérsékletet (a felhevült frusztrációt) tükrözi vissza a gyermekének. A „hogyan segíthetnék neked” mondás ehelyett segítséget nyújt a helyzet mindenki számára kényelmesebbé tételében, termosztátként működve.
Íme néhány trükk a nyugalom megőrzéséhez, amit a pillanat hevében használhat:
• Adjon magának egy kis időt.
• Sétáljon egyet a háztömb körül.
• Kapcsoljon be egy kis zenét.
• Dúdoljon egy dallamot.
• Kezdjen el énekelni egy buta dalt.
• Csukja be a szemét, és vegyen nyugtató hasi légzéseket.
Nehéz ezeket a stratégiákat alkalmazni, amikor a 12 éves gyereke úgy ordibál, mint egy csecsemő? Abszolút! Hát persze. Ez egy tanult képesség, de a szülői sikerhez elengedhetetlen… Szívünk mélyéről sok sikert kívánunk Önöknek gyermekük támogatásához!