Megdöbbentőek a nyári tanulási felejtéssel, tantárgyi leépüléssel kapcsolatos statiszikák… különösen egy pandémia sújtotta év után…
Valós aggodalmat jelent mind szülők, mind tanárok számára a nyári tanulási leépülés. Mi is az a nyári leépülés vagy tanulási felejtés?
Gyakran utalnak rá nyári visszaesésként vagy nyári lecsúszásként is. Ez a jelenség annyit tesz, hogy a tanulók az újévben alacsonyabb szintű akadémiai képességekkel térnek vissza az iskolába. Ez történik akkor, ha a gyermek egyáltalán nem gyakorolja nyáron azokat a képességeket, amelyeket az iskolában tanult.
Az iskolaidőben a kognitív képességek a tananyagok elsajátítása miatt folyamatosan pörögnek. A nyári időszak azonban egy teljesen más történet, mivel a gyermekek vagy kamaszok nem igazán ragadnak ceruzát vagy tollat… június végén, júliusban és augusztusban. Missouri-Columbia egyetem kutatója, Dr. Harris Cooper (most a Duke University professzora) mérései szerint a gyermekek 1-3 hónapnyi állapotot veszítenek kognitív állapotukból és ez az évek folytán összeadódik, kumulálódik! Tantárgyszerűen elsősorban a matematikai tudás, majd az olvasási képesség, majd a helyesírás romlik le ezekben a hónapokban. Maguk az alapképességek (fluid képességek, mint a figyelmi képesség. a munkamemória vagy a beszédértés) szintén romlanak. Ha egy gyermek minden nyáron megtapasztalja ezeket a veszteségeket, egyre hátrább és hátrább és hátrább teljesít majd társaitól, és soha sem képes felzárkózni. Egy szakadék alakul ki társai és ő közötte. EZ ELÉRHETI AZ 5-6 ÉVES KÜLÖNBSÉGET IS ÉVEK ALATT..
Tények, statisztikák a nyári tanulási veszteségekről
- A nyári vakáció alatt egy teljes hónapnyi tanulással egyenértékű képesség veszik el
- A nyári időszak alatt 2,6 hónapnyi matematikai képesség veszik el
- 2 hónapnyi olvasás veszik el egy nyáron
- 6 hétnyi régi anyagok olvasása szükséges ahhoz az őszi kezdésnél, hogy utolérje magát a nyári veszteségből a gyermek
A jó hír: van módszer ennek megelőzésére — csak heti 2-3 órányi munkával egy héten mindez megelőzhető
HOGYAN? Mit tevékenykedjen a gyermek a nyáron, hogy szinten tudja magát tartani?
Egyrészt érdemes azokat a témákat elővenni, amivel egyébként is nehézségei voltak a tanév során. Változatos tevékenységekre van szükség, amik felváltva biztosítják a játékos időtöltést és a tanulási képességek szinten tartását is.
A legjobb foglalkozások a nyári tanuláshoz
Hamarabb jön a nyár, mint bárki gondolná, ezért mielőbb érdemes elkezdeni megtervezni ezeket a tevékenységeket.
Legyen könyvmoly
Kutatások bizonyítják, hogy 4-5 könyv elolvasása a nyári szünidőben olyan pozitív hatással van a gyermekre, mint egy nyári iskola elvégzése! Választhatnak olyan könyvet, ami számukra szimpatikus, izgalmas és vicces.
Az olvasás egyrészt közvetlen erősíti a gyermek olvasási képességét, emellett élesíti a betűzési és nyelvtani képességeket. Különböző műfajú könyvek még további tantárgyi területeket is tudnak támogatni. Érdemes ezt kihasználni a nyári időszakban.
Hogyan segítsük az olvasás megkedveltetését:
- menjünk el együtt a helyi könyvtárba
- vigyük a könyvet magunkkal a parkba, strandra
- olvassunk el csak egy fejezetet reggel, amikor amúgy is tanulni szokott a gyermek
- egy könyv vagy fejezet elvégzéséért akár jutalmat is felajánlhatunk
Játszunk
Nem csak a mentális, de a fizikai erőnlét is visszaeshet! Figyeljünk gyermekünk aktivitására, hiszen ez is hatással van az akadémiai képességekre.
Mit tudunk tenni?
- írassuk be csapatsportokra
- tanuljon új sportot
- sétáljunk, kiránduljunk együtt
- ajánljunk fel szabadtéri programokat
A rendszeres fizikai aktivitás növelheti a koncentrációs képességet és a matematikai és teszt eredményeket is.
Használjuk a technológiát
Sok lehetőséget nyújt a technológia a nyári tanulás iránti elköteleződés növelésében. Játékok és applikációk felhasználásával könnyebben tudjuk motiválni gyermekünket a tanulásban. Könnyebben tudjuk fejleszteni többek közt gyermekünk probléma-megoldó képességét vagy kritikus gondolkodásra való hajlandóságát.
Legyünk kreatívak
Kutatások azt mutatják a kreatív tevékenységek is növelik az akadémiai és érzelmi sikerességet. Az ehhez szükséges magasabb szintű gondolkodás fejlesztésén keresztül tud ez megtörténni. A kreatív tevékenységek több idegpályát „ösvényt” alakítanak össze az agy különböző területeit összekötve. Ez minden területen segíti a tanulást!
Néhány tipp kreatív tevékenységhez:
- vegyünk egy újságot, amivel gyakorolni tudja a kreatív írást
- ösztönözzük új projektek, szakmák, területek kipróbálására
- díszítsünk süteményeket
- színezzünk
Bármilyen kreatív tevékenység képes támogatni a magasabb szintű gondolkodást.
Az egész családot vonjuk be!
Ha mindenki csinálja, kevésbé tűnik kötelező jellegű házimunkának. Növelni tudjuk gyermekünk önbecsülését és a tanulást magát is egy közös stressz mentes tevékenységgé tudjuk alakítani.
- kereshetünk agy-erősítő társas játékokat – szókirakó, kártyajátékok, sakk
- nézzünk közösen dokumentum filmeket
- próbáljunk ki új recepteket, ahol a gyermekünk méri ki a hozzávalókat
Irány felfedezni
Egynapos túrák szervezése egyrészt nagyon jó időtöltés, másrészt a tanulásnak egy új és izgalmas formája is lehet.
Kulturális ismeretterjesztő események és helyek is képesek támogatni a tanulást. Az új felfedezések a kíváncsiságot erősítik a gyermekben és felkeltik az érdeklődést új területek iránt.
- látogassunk múzeumokat vagy tudományos kiállításokat
- menjünk el állatkertbe, tropikáriumba és biztassuk a gyermeket, hogy olvasson a különböző állatokról és szokásaikról
- látogassunk meg történelmi helyszíneket
Heti 2-3 óra tanulással egybekötött tevékenység elegendő ahhoz, hogy elkerüljük a nyári tanulási veszteségeket.
Ne feledjük! A nyári leépülés/felejtés KUMULATÍV! Ez azt jelenti, hogy a nyolcadik osztály végére van olyan gyerek, aki képesség romlásban 3 vagy 4 sőt 6 évnyi lemaradást halmoz fel!
Ráadásul egy 15 hónapos pandémia után vagyunk…
Az online oktatás nyilván egy krízishelyzetre adott reakció volt. A legtöbb országban úgy értékelik a jelenlegi szakértők, hogy sikeressége rendkívüli mértékben függött a családok szocioökonómiai státuszától, az adott régió/megye fejlettségétől. Még Amerikában is sokat cikkeznek arról, hogy szeptemberre óriási, hatalmas visszaeséssel kell számolnunk ahhoz képest, mintha a diákok az iskolákban tanultak volna…. Számos tanulmány EGY TELJES ÉVNYI tanulmányi visszaesést jósol… A faji és szocioökonómiai különbségek szélesedni fognak, mivel a távolsági online oktatás igen szélsőségesen valósulhatott meg a számítógépek, laptopok hiánya, az internethiány vagy a tanári instrukciók hiánya miatt. A kutatók szerint jelentősen megnő majd a szeptemberi középiskolások lemorzsolódásának aránya, míg a fiatalabb gyermekek olvasásból, betűtanulásból illetve törtek tanulásából nem hoznak most megfelelő szintet, ami pedig az életre szóló tanulás és munka alapja..
A 2021-es évben a gyermekek és a tovább fiatalok sőt egyetemisták szempontjából meglehetősen egymásra torlódik a mentális egészséget, a kognitív-értelmi képességeket veszélyeztető két esemény: a karantén okozta kognitív-érzelmi tényezők és a „nagy nyári agyleszívásnak” nevezett nyári időszakban történő kognitív romlás.
Amerikai szerzők 24 olyan tanulmány metaanalízise nyomán, amelyek akut járványok idején vizsgálták az embereket pl. SARS, Ebola, H1N1 influenza, MERS az alábbi megállapításokra jutottak:
A bezártság emocionális és kognitív hatásai hónapokig sőt több évig érezhetők a pszichiáterek és a kognitív pszichológusok szerint. Poszt-traumás stressz szindróma jellegű tünetek ezek — például az egyszerű eseményeknek is a katasztrófa-szerű értelmezése… depresszió, rossz alvásminőség, rossz kardio-vaszkuláris funkciók és károsodott immunitás tapasztalható. Kognitív szempontból a memória nehezebb működését jelzik (a munkamemória terjedelmének csökkenése), a károsodott végrehajtó funkciókat és a felgyorsult kognitív-értelmi romlást. Nehéz az egyes cselekedetek összehangolása, mint például egy felöltözés, az értelmi képességek általános meglassulása tapasztalható. Csökken az agy feldolgozási sebessége, ami voltaképpen az agyi öregedés egyik előjele. teljes figyelmi kapacitásunkkal az összes kognitív és szenzoros erőforrásunkat lézersugarakká alakítjuk — amelyekkel pásztázzuk a ránk nehezedő stesszet és analizáljuk a ránk leselkedő veszélyeket. Minden más, ami kevésbé fontos, kinyomódik a tudatunkból. Ha ez a felhúzott állapot sokáig tart, a komplex probléma megoldó gondolkodás, például a döntéshozatali képesség, a tervezés, időlegesen, mások szerint tartósan is, károsodik.