Peti története

Kicsit több, mint egy éve kezdte el látogatni a Klinikánkat Peti, aki súlyos tanulási zavarokkal, nehézségekkel érkezett...Kognitív területen különösen a beszédészlelés-beszédértés, az expresszív nyelv, a verbális memória, a téri tájékozódási és a matematikai területeken voltak súlyos elmaradásai. Emellett érkezésekor érzelemszabályozása is rendkívül labilis képet mutatott: félénk volt és szorongó, ha nehezebbnek tűnő feladatokkal vagy váratlan helyzetekkel találta szembe magát, teljesen leblokkolt. Munkatempója általában igen lassú volt. Sokszor nem értette az egyszerűbb ok-okozati összefüggéseket sem, illetve nehézséget jelentett számára a különböző személyközi kapcsolatok, kommunikációs formák helyes értelmezése, illetve az adekvát kommunikációs technikák alkalmazása.

A szülők tanácstalanok voltak, s rendkívül aggódtak, elképzelésük sem volt, hogy a helyzettel mit kezdjenek. Diagnosztikai munkatársaink ugyanakkor már az első találkozáskor érzékelték, hogy Peti problémái kezelhetőek, segíteni tudunk rajta...Kicsit több, mint egy évvel a terápiák megkezdése után az édesanya az alábbiakban foglalta össze a változásokat...

G. Peti – szülői szemmel az elmúlt 1 év

Petivel 2014. februárjában kezdtünk el járni a GEM Kognitív Alapítványhoz heti 5 alkalommal. (Tehát bő 1 éve). Problémánk egyik fő oka a lefagyás vagy késői válaszadás volt, de sajnos még sok-sok apró probléma is akadt pl: figyelemzavar, túlzott zárkózottság, félelem a hibázástól, félelem mindentől, részképesség zavarok minden tantárgynál, stb.

Februártól - Júniusig

Az első hónapban csak annyit vettünk észre, hogy egyáltalán nem fáradt az órák után, sőt kifejezetten feldobódott (este5-7ig jártunk), teljes öröm volt rajta. Ahogy tanultam vele nap, mint nap a következő hónapokban már hétről hétre látszódni kezdett a fejlődés. Figyelme meglepően gyorsan javult!! Tovább tudott dolgozni a házi feladat írásakor. Tehát nem kellett félbeszakítani a leckeírást, végzett a feladatokkal. Úgy fejezném ki magam, hogy ’tiszta’ lett a látása, de ezt nem csak fizikailag értem, hogy jobban fókuszált a szemével, hanem az értelmére is értem. A rövid 2-3 szavas kurta mondatai bővültek, bár 2-3 mondatot mondott, de több szót használt a mondataiban. Mindent megmagyarázott, néha úgy éreztem, hogy magának magyarázza meg a dolgokat, mintha élvezné, hogy kimondhatja a gondolatait. Nagyon szeretett a városba bejárni velem, az apjával. Ez egy kiváltság volt szerintem neki. Élvezte, élvezi most is.

Júliustól – augusztusig: nem mentünk, nyaraltunk

Valóban számunkra ez a nyár maga volt a csoda. Sokat beszélt, barátkozott idegenekkel is, sokat nevetett, boldog volt, sok feladatot vállalt magára. Pl: Egyedül ment a sarki kisközértbe tejért!!! Tojásrántottát készített egyedül, sok mindent kipróbált és bátran belement a feladatokba. Két könyvet is kiolvasott és mindig megosztotta, megbeszélte az olvasottakat velünk…. Kifejezetten látszódott a fejlődés. Barátainkkal nyaraltunk és ők is észrevették a változást.

És énekelt. Egyfolytában énekelt!

Szeptembertől – Novemberig és Januártól – most Márciusig

2 hónap kihagyás után az első hét tapasztalata a terapeutáknak az volt, hogy Peti nemhogy visszaesett volna, hanem megmaradt ugyanolyan nyitott, lelkes kisfickónak. Abszolút semmi visszafejlődés.  Ez volt az a pont, hogy először éreztem, mint anya, hogy mégsem csináljuk rosszul otthon, amit csinálunk. Bár nem változtattunk semmit, sem hozzáállásban, sem mentalitásban Peti mégis szinten tudott maradni. Tényleg csak egy jó terápia, helyesen alkalmazott stratégiák kellenek neki. Kérdésemre, hogy mit szeret a legjobban a mediáltban tanulni először a ’minden jó itt’ választ adja, de aztán kiemeli a Dots és az abszurd témákat. Úgy vettem észre otthon, hogy kifejezetten tudja is alkalmazni a tanultakat, tehát szisztematikusan keres, pontról pontra halad a házi feladat írásában, észreveszi az abszurd dolgokat és ezen nevet, feladat tudata is megvan, de rettentően rendetlen a szekrényben, a szobájában, a táskabepakolásában. Tornazsákját, sapkáit rendszeresen elhagyja.

Tanulása: megváltozott.

Minden írásos házit megír délután a napköziben becsületesen, mer segítséget kérni a tanártól (!!!nagyon nagy szó ez!!!) otthon tanul, bár ez még most is nehézkes, mert csak elolvassa és azt hiszi így kész van, nem mondja fel még magának a tananyagot, ezt minding elcsalja, de velem átveszi az anyagot és meglepően gyorsan tanul ilyenkor. Kifejezetten segíteni kell a kapaszkodó szavakat megtalálni pl történelem esetében, de ha bejelölöm neki, akkor hihetetlen gyorsan átlátja és megjegyzi a dolgokat. Magától ez nagyon nehezen megy neki (nyögdös közben, fejét vakarja). De mégis azt érzem meglesz ez, bele fog jönni csak most megint egy átmenet kell a tanulási stratégiában. Hétvégén becsületesen tanul bár minden esetben szólni kell, hogy most tanulós óra van, de az írásbeliket egyedül csinálja már.Tanárai jelezték több tárgyból – főleg német, töri, irodalom, földrajz – hogy Peti a legjobb, legtöbbet tudó gyerek az osztályban, mindenre tud válaszolni. Dolgozatait mindig rendesen megírja, kitölt minden kérdést, tehát megpróbál mindent megoldani (ez nem így volt 4.-ig!!!!) Az órán figyelme teljesen ott van. Füzeteit rendesen, érthetően vezeti, mindent le tud írni a tábláról.Ugyanazokat a feladatokat kapja dolgozatnál, mint a normál gyerekek az osztályban és időben is ugyanannyit ír, csak a pontozásnál más a jegyleosztása. Elmondása szerint az elsők között adja be dolgozatait.Matematikából is nagyon lelkes, nem szereti, de nagyon érteni akarja. Most, hogy Önök is foglalkoznak ilyen irányban vele a minap a következőket mondta:

„Ma dolgozat volt matekból anya, nagyon jól sikerült, nem lesz egyes, szóval majd elviszel a cukrászdába megünnepelni ezt?”

Természetesen jó ötletnek tartottam, de még nem tudjuk, mi lett az eredményJ

Kifejezetten lelkes és tudni akar, bármit olvas vagy lát a tv-ben arról beszélgetni akar és kérdései vannak, rengeteg infot akar beszedni a fejébe. Állandóan beszélgetni kell vele. A számítógép nagyon érdekli, de jelszóbeíráskor naggggyon türelmetlen. Talán ez az egyetlen pont, ahol még a régi Peti jön elő. Elsőre türelmes, de ha elrontja (általában elrontja)Ideges, csapkod, sietni akar, elüti, dühöng. Ilyenkor kedvesen elmondom neki, hogy most a türelmet kell tanulni, próbálja újra. Ilyenkor mindig fegyelmezi magát és tényleg türelemmel végigcsinálja újra a jelszóbeírást. Vannak olyan helyzetek, szituációk, igazságtalan helyzetek az iskolában, amiket nem tud felfogni, nem érti magát a szitut, nehezen viseli a hazugságot és az igazságtalanságot. Ilyenkor hevesen meséli a vacsoránál este az eseményeket. Minden esetben megbeszéli ezt velünk, ami nagyon pozitív, mert meg tudjuk nyugtatni, el tudjuk magyarázni a dolgokat, szituációkat neki, amitől átlendül ezeken. Sőt testvérével el is játszák ezeket( hihetetlen jó kapcsolata van a 4 évvel fiatalabb lánytestvérével!) Szerintem régen ezeket nem tudta megosztani velünk és ezért is volt frusztrált, csak találgattunk mire gondolhat, mit akar megfogalmazni…. Sajnos anyagi lehetőségeink miatt nagyobb óraszámot nem tudunk vele vállalni. Így, hogy heti 2 kognitív és 2 matek van most már lassan egy hónapja, azt vettem észre, hogy újra a beszéde közben a szórendet rosszul használja vagy nem azt a szót mondja, ami a témához tartozik. De szerencsére csak ebben látok visszaesést itthon, a többi dolog egyelőre szinten van/maradt nála.

Remélem, még hosszan tudunk Önökhöz járni Petivel, hogy valóban maradandó és tartós legyen a változás, amely reményeim szerint segíteni fogja Őt egész életében.

Örülök, hogy gyógyszerek, meg vitaminok, meg sok drága dolog helyett valódi stratégiákat adnak Peti kezébe (az élete tarisznyájába), amivel valódi boldogulása lesz.

Mindent köszönünk és folyt köv tovább.

Peti anyukája, Dóri

2015. április

 
Levél küldése Facebook

+36 30 848 9189
+36 30 826 6515

1106 Budapest,
Örs vezér tere 25/A.